Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ockham borotvája

2012.06.06

Az oldalt itt találod

https://mondogatjuk.wordpress.com/mondogatjuk/

tumblr_l9xaz7qwhq1qawlupo1_5001.jpg

Ockham borotvája

Ez egy olyan filozófiai elv, amit nem is Ockham talált ki, és nem is kell hozzá igazi borotva. Akkor szoktuk használni, amikor két történés közül kell kiválasztanunk a leginkább lehetségest. Az elvet szinte minden olyan területen alkalmazzák, ahol ”dönteni kell” de nincs mi alapján. Ennél persze sokkal bonyolultabb a történet…

Ockham

guillermo-de-ockham.jpgWilliam Ockham 1300 körül élt, és a világmindenség nagy kérdéseire próbált logikus válaszokat találni. Nem keltett ez akkoriban nagyobb feltűnést a filozófusok között, inkább az okozhatott gondot, amikor teológiai kérdésekre is kivetette az általa alkalmazott elveket. Miután az egyházból kiközösítették, IV Lajostól kért menedéket, továbbiakban politikáról és teológiáról írt.

Az elv

Két fő elvet tulajdonítanak neki, az egyik a mindenhatóság elve, a másik a gazdaságossági elv, ez utóbbi lenne a borotvához kapcsolodó.

De miért borotva?

"Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket!" Állítólag így fogalmazott Ockham, mikor a gazdaságossági elvet bizonygatta. Maga az elv már létezett, Ockham csak felhasználta azt, de annyiszor és olyan sok formában, hogy idővel az ő nevéhez kötődött. A borotva, lehetne olló, vagy radír, vagy bármi ami kivonja a létezésből a szükségtelen feltételezéseket.

Mert mi az a gazdaságossági elv?

ockham-s-razor.gifErről bezzeg olvashatunk oldalakon át, különböző tudományos, néha egészen elvont témakörökben, és számtalan példával magyarázva, ameddig a végén a megértésből eljuthatunk, a mégsem egészen érthető, sőt igencsak ellenmondásos, aztán nagyon zavaros és egészen érthetetlen állapotig is.

Ocham borotvája, a gazdaságossági elv, a szükségtelen többlet elve, a logikai borotva, a takarékosság elve, a tömörség elve elnevezéseivel is ugyan azt a tételt fogalmazza meg:  A sokaság szükségtelenül nem tételezendő! Tehát ha egy tény, két különböző, de logikus további tényezőkre vezethető vissza, akkor azt kell választanunk, amiben kevesebb plusz feltételezés szükséges a magyarázathoz. Aki nem hiszi, járjon utána:

http://mek.oszk.hu/05200/05243/05243.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Occam_borotv%C3%A1ja

http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/occam.php

http://ertem.hu/occam-borotvaja/

http://forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?p=39881

http://www.agent.ai/main.php/www.../img/main.php?folderID=166&articleID=2149&ctag=&ii

Érdekességek

A jó tétel minden időben, és minden helyzetben alkalmazható, így olyan témakörökben is találkozhatunk vele, amiről a 14. században még nem sokat tudhattak az emberek.

http://www.csatolna.hu/hu/erdekes/CsA/erdekes2125.htm

William of Ockham

vagy más írásmóddal Occam (1285?-1349) egy angol ferencesrendi barát volt, a 14. századi skolasztikus teológia és filozófia jeles képviselője. Nevéhez fűződik a híres elv, amit Occam borotvájaként említenek és alkalmaznak még ma is a különféle tudományok művelői. Nevét utca és penzió őrzi Münchenben, ahol öregkorában élt. De viseli egy programnyelv is, amelyet sokprocesszoros rendszerek párhuzamos műveleteihez fejlesztettek ki.

Éles esze úgy vágott, mint a borotva, amikor kitalálta, hogy: Non sunt multiplicanda entia praeter necessitatem. Talán jobban érthető így: Frustra fit per plura quod potest fieri per pauciora. Neeem? Akkor próbáljuk egy újabb változatban: Pluralitas non est ponenda sine necessitate. Már világos, ugye? Ha most sem, sebaj - nézzük, kik és hogyan használják, értelmezik:

• A filozófus. Ateista válaszok a hívők tipikus kérdéseire - Occam borotvája. Ne szaporítsd szükségtelenül az entitásokat. Tehát: ha valamit meg tudsz magyarázni egy bizonyos entitás létezésének feltételezése nélkül, akkor tedd azt. Mindig a legegyszerűbb megoldást kell választani.
• A vegyész. Sejtelem és Ockham borotvája. Hiábavaló többhöz folyamodnunk, amikor kevesebbel is megtehetjük ugyanazt.
• A csillagász. Hale személyes nyilatkozata az UFÓkról. Ha egy jelenségre több lehetséges magyarázat létezik, mindig a legegyszerűbbet kell választani, amely az összes megfigyelt tényről számot ad.
• A fizikus. What is Occam's razor? Keep it simple, stupid. (Ne bonyolítsd el, te hülye! ford. CsA) Az egyszerűség elve egy heurisztika, egy ökölszabály, de sokan a fizika egy axiómájának tekintik. Nem az. Egész jól működik a filozófiában és a részecskefizikában, néha a kozmológiában vagy a pszichológiában is, ahol a dolgok várakozáson felül elbonyolódhatnak. De itt már talán egy Hamlet idézet többet ér, mint Occam borotvája: "There are more things in heaven and earth, Horatio, than are dreamt of in your philosophy." (Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes. ford. Arany J.)
• Az informatikus. Hogyan működik a tudomány? A tudományos problémák megoldásánál az Occam borotvája nevű elvet használják. Az elv a konkurrens elméletek közül azt fogadja el, amely kevesebb előfeltételezést igényel.
• A mesterséges intelligencia kutató. Occam - Eine planungsbasierte Informations-Beschaffungsmaschine A gépesített cselekvéstervezés folyamatában alkalmazzák az elvet, annak érdekében, hogy a különféle információs forrásokból adatgyűjtéssel a legegyszerűbb és legolcsóbban végrehajtható tervhez jussanak. Az internetes metakeresők programjainak alapjaiban ugyancsak felbukkan az Occam elv és a belőle kifejlesztett algoritmus.
• Az Encyclopedia Britannica. Ockham's razor. Law of economy or Law of parsimony (a takarékosság vagy zsugoriság törvénye).

OK, már érthető. Szóval Occam borotvájával le lehet nyisszantani a gondolkodásból a fölösleget, a terjengősséget. Be is fejezem.

És ismét egy félrefordítás (Leiter Jakab után), az Ockham-féle borotva, ahol az elvek márkanevekké változnak: http://leiterjakab.blog.hu/2011/08/29/az_occam_fele_borotva

Volt ilyen címmel Dr House rész és Eurékában is használták az elvet, további előfordulásai (film, sorozat, műalkotás, formáció, stb.) kerestetnek!

Film: Kapcsolat (Contact) című sci-fi.

occam.jpg

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

exegreeNeaniug utqtu

(JamesSof, 2021.09.25 08:09)

hydroxychloroquine coronavirus plaquenil online

exegreeNeaniug iuyth

(CarlosBlems, 2021.09.25 07:19)

hydroxychloroquine covid 19 hydroxychloroquine buy

cialis dosage cialiswithdapoxetine.com

(cialis price, 2021.09.25 07:11)

cialis 20mg buy cialis online

Meeting Curtis

(Shakeawake6565489, 2021.09.25 06:24)

It's about six blocks from my apartment, but it seems like longer.The meeting tonight was the same as usual; junkies from town, most of them on parole, telling their somewhat fabricated stories. There was a new face, someone I had never seen around town, and he didn't speak. Usually when someone doesn't talk in group, they "used" that day.He was handsome, but in a damaged way, his blue eyes dull from years of use. His black hair was curly, but greasy, and he had sores on his face from picking at it. He was wearing a maroon and black striped sweater, and dirty black jeans with a pair of...
https://telegra.ph/Meeting-Curtis-09-24

She was already composing an apology in her mind when she heard his returning footsteps. She waited. The footsteps came to the side of the bed and stopped. He seized her wrists in one hand and Marie was prepared to be dragged off the bed, or held there and flogged or…. anything but the click of her handcuffs being unlocked and then removed. Anything but being gently rolled onto her back and taken in his arms as he lay down beside her. Anything but being kissed tenderly and told, "Yes, you’re forgiven, princess," and then kissed again. Marie had to duck her head, faintly ashamed at the...
https://telegra.ph/Reading-Allowed-Pt9-09-24

When I moved back into the circle we all started fingering her as she turned, one at a time, and together we worked her panties down over her ass to her mid-thigh. Her inner thighs glistened with moisture that dripped down from her hungry cunt, begging to be sated by strong, thick cock. I started going up and down as I danced again, running my fingers along her legs and working her panties down to her knees. We kept grabbing her ass and pussy, enjoying the feel of her bare skin until her panties suddenly dropped to her ankles. She tripped into the first guy and he fell back, landing...
https://telegra.ph/Dorm-Chapter-1-09-24

exegreeNeaniug blucp

(AshleyFek, 2021.09.25 05:20)

hydroxychloroquine hydroxychloroquine and covid

exegreeNeaniug killc

(JamesSof, 2021.09.25 04:17)

buy chloroquine buy hydroxychloroquine

Im glad I finally registered

(Diego, 2021.09.25 03:37)

Системные-расстановки. Метод системных семейных расстановок Метод системных семейных расстановок.
Системные перестановки. Системные перестановки.

Системно-феноменологический подход.
Метод расстановок.

exegreeNeaniug xjjos

(CarlosBlems, 2021.09.25 03:16)

buy chloroquine buy chloroquine

Birthday concert

(Draeg8778182, 2021.09.25 03:14)

Justin eyes widened as i reached behind my back to undo my bra.I stared into Justin's eyes and bit my lower lip sexily as i removed the lacy fabric from my breasts. Justin ran his fingertips from my shoulders down to my clevage."I like your boobs." Justin smirked to himself as he ran his thumbs over my hard nipples.I moaned softly as i stared into his eyes. His eyes felt intense on my body. I wrapped my arms around his neck as i moved in to kiss him again.Justin softly caressed my breasts with his palms as he thrust his tongue back inside my mouth.I moaned again...
https://telegra.ph/Birthday-concert-09-24

"You are going to sleep our last day away?" she asked, smiling up at him."Never, my beloved," Sibilius whispered, then stretched his naked body along the length of her own.She stretched out to receive him and, as their bellies touched, they made love once again, this time putting their mouths together so they could breathe each other’s air. Alana soared on her orgasm, finally breaking her lips away and gasping for air as she trembled and wept at how wonderful he could make her feel."You are like the seeds of an orchid to me," she whispered. "You are the center of my very being. If...
https://telegra.ph/New-Beginnings---Pt-3-Ch-08-09-24

I had time off work from that assault, so naturally, I receive phone calls asking about my health from friends and family. One of the phone calls is from Tracey, she informed me that Mary's husband is an abuser and a pig, that Mary's life at home is awful...Tracey says she encourages Mary to leave him, but Mary remains, saying he will change. Naturally the girls are best friends, revealing their most intimate moments to each other.Tracey can't help herself, telling me that Mary said she closes her eyes when her husband fucks her and imagines that it is Mr Penis in her cunt fucking her, it...
https://telegra.ph/Dilemma-8-Doing-it-hard-at-home-09-24

cialis price cialiswithdapoxetine.com

(cialis tablets, 2021.09.25 03:13)

cialis without a doctor prescription https://cialiswithdapoxetine.com/

exegreeNeaniug ykryy

(AshleyFek, 2021.09.25 01:14)

buy chloroquine plaquenil online

TWO MEN WITH AN AUDIENCE FOR ME

(Possumiss3756595, 2021.09.25 00:35)

"Would you like to masturbate for me while you watch me blow Shane?," I ask Roger as Shane follows me back into the room."Hello Sarah, Roger invited me in, you have often told me I could watch you in action. I hope you don’t mind if I watch today?," our neighbour Mary smiles. She is dressed in a very short tight skirt, sitting with her legs crossed and looking very pleased with herself.I love sex with an audience and performing for my man and another woman will be a real buzz and a challenge for me today."Would you like to masturbate for me and Mary as well while you watch me blow Shane?...
https://telegra.ph/TWO-MEN-WITH-AN-AUDIENCE-FOR-ME-09-24

The price being it was his now whether he wanted it or not, whether he wanted to be her bottom bitch or not."You’ll learn to love it…" she said softly, as if reading his thoughts, "Being my boy… Here, let me show you something new…"For a moment Robin wondered how she could show him anything in the darkness as hot water streamed over their bodies, but then he felt her hand on his head, tilting it back, he parted his lips to speak, but felt her mouth find his.They kissed. Or, rather, she kissed him, her lips full and pressing, her tongue aggressively searching out his own as she moaned...
https://telegra.ph/Athena-Ch02-09-24

At least that's what I thought until I realized around age thirteen that i was actually able to manipulate peoples minds. It worked well to my advantage when things were not going to well at home with my brother and other members of the clan. But where my real power came into play was at the firm I worked for when I turned 19. My dad was a hot shot lawyer and had secured a job for me in the same firm. I had met most of the people at various functions the firm held every year. So Noone was really surprised to see me behind one of the desk in the main foyer entrance hall. I had to start as a...
https://telegra.ph/the-mind-of-Mary-09-24

cialis tablets cialiswithdapoxetine.com

(buy cialis usa, 2021.09.24 23:17)

cialis alternative cialis tablets

exegreeNeaniug bdrve

(CarlosBlems, 2021.09.24 23:11)

hydroxychloroquine generic hydroxychloroquine pills

TWO MEN WITH AN AUDIENCE FOR ME

(Possumiss3756595, 2021.09.24 21:12)

"Would you like to masturbate for me while you watch me blow Shane?," I ask Roger as Shane follows me back into the room."Hello Sarah, Roger invited me in, you have often told me I could watch you in action. I hope you don’t mind if I watch today?," our neighbour Mary smiles. She is dressed in a very short tight skirt, sitting with her legs crossed and looking very pleased with herself.I love sex with an audience and performing for my man and another woman will be a real buzz and a challenge for me today."Would you like to masturbate for me and Mary as well while you watch me blow Shane?...
https://telegra.ph/TWO-MEN-WITH-AN-AUDIENCE-FOR-ME-09-24

The price being it was his now whether he wanted it or not, whether he wanted to be her bottom bitch or not."You’ll learn to love it…" she said softly, as if reading his thoughts, "Being my boy… Here, let me show you something new…"For a moment Robin wondered how she could show him anything in the darkness as hot water streamed over their bodies, but then he felt her hand on his head, tilting it back, he parted his lips to speak, but felt her mouth find his.They kissed. Or, rather, she kissed him, her lips full and pressing, her tongue aggressively searching out his own as she moaned...
https://telegra.ph/Athena-Ch02-09-24

At least that's what I thought until I realized around age thirteen that i was actually able to manipulate peoples minds. It worked well to my advantage when things were not going to well at home with my brother and other members of the clan. But where my real power came into play was at the firm I worked for when I turned 19. My dad was a hot shot lawyer and had secured a job for me in the same firm. I had met most of the people at various functions the firm held every year. So Noone was really surprised to see me behind one of the desk in the main foyer entrance hall. I had to start as a...
https://telegra.ph/the-mind-of-Mary-09-24

exegreeNeaniug bdkzf

(JamesSof, 2021.09.24 20:41)

buy plaquenil buy hydroxychloroquine

exegreeNeaniug ibqvl

(Robertlox, 2021.09.24 20:20)

azithromycin online [url=https://purezithromycin.com/# ]buy zithromax online [/url]

exegreeNeaniug vnire

(Manuelthava, 2021.09.24 20:03)

buy zithromax cart zithromax online

exegreeNeaniug uhree

(RichardJax, 2021.09.24 20:03)

buy zithromax cart buy azithromycin cart  [url=https://purezithromycin.com/# ]buy azithromycin online [/url]

cialis 20mg cialiswithdapoxetine.com

(cialis 20mg, 2021.09.24 19:09)

generic cialis cialis generic

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94

Következő »