Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ockham borotvája

2012.06.06

Az oldalt itt találod

https://mondogatjuk.wordpress.com/mondogatjuk/

tumblr_l9xaz7qwhq1qawlupo1_5001.jpg

Ockham borotvája

Ez egy olyan filozófiai elv, amit nem is Ockham talált ki, és nem is kell hozzá igazi borotva. Akkor szoktuk használni, amikor két történés közül kell kiválasztanunk a leginkább lehetségest. Az elvet szinte minden olyan területen alkalmazzák, ahol ”dönteni kell” de nincs mi alapján. Ennél persze sokkal bonyolultabb a történet…

Ockham

guillermo-de-ockham.jpgWilliam Ockham 1300 körül élt, és a világmindenség nagy kérdéseire próbált logikus válaszokat találni. Nem keltett ez akkoriban nagyobb feltűnést a filozófusok között, inkább az okozhatott gondot, amikor teológiai kérdésekre is kivetette az általa alkalmazott elveket. Miután az egyházból kiközösítették, IV Lajostól kért menedéket, továbbiakban politikáról és teológiáról írt.

Az elv

Két fő elvet tulajdonítanak neki, az egyik a mindenhatóság elve, a másik a gazdaságossági elv, ez utóbbi lenne a borotvához kapcsolodó.

De miért borotva?

"Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket!" Állítólag így fogalmazott Ockham, mikor a gazdaságossági elvet bizonygatta. Maga az elv már létezett, Ockham csak felhasználta azt, de annyiszor és olyan sok formában, hogy idővel az ő nevéhez kötődött. A borotva, lehetne olló, vagy radír, vagy bármi ami kivonja a létezésből a szükségtelen feltételezéseket.

Mert mi az a gazdaságossági elv?

ockham-s-razor.gifErről bezzeg olvashatunk oldalakon át, különböző tudományos, néha egészen elvont témakörökben, és számtalan példával magyarázva, ameddig a végén a megértésből eljuthatunk, a mégsem egészen érthető, sőt igencsak ellenmondásos, aztán nagyon zavaros és egészen érthetetlen állapotig is.

Ocham borotvája, a gazdaságossági elv, a szükségtelen többlet elve, a logikai borotva, a takarékosság elve, a tömörség elve elnevezéseivel is ugyan azt a tételt fogalmazza meg:  A sokaság szükségtelenül nem tételezendő! Tehát ha egy tény, két különböző, de logikus további tényezőkre vezethető vissza, akkor azt kell választanunk, amiben kevesebb plusz feltételezés szükséges a magyarázathoz. Aki nem hiszi, járjon utána:

http://mek.oszk.hu/05200/05243/05243.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Occam_borotv%C3%A1ja

http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/occam.php

http://ertem.hu/occam-borotvaja/

http://forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?p=39881

http://www.agent.ai/main.php/www.../img/main.php?folderID=166&articleID=2149&ctag=&ii

Érdekességek

A jó tétel minden időben, és minden helyzetben alkalmazható, így olyan témakörökben is találkozhatunk vele, amiről a 14. században még nem sokat tudhattak az emberek.

http://www.csatolna.hu/hu/erdekes/CsA/erdekes2125.htm

William of Ockham

vagy más írásmóddal Occam (1285?-1349) egy angol ferencesrendi barát volt, a 14. századi skolasztikus teológia és filozófia jeles képviselője. Nevéhez fűződik a híres elv, amit Occam borotvájaként említenek és alkalmaznak még ma is a különféle tudományok művelői. Nevét utca és penzió őrzi Münchenben, ahol öregkorában élt. De viseli egy programnyelv is, amelyet sokprocesszoros rendszerek párhuzamos műveleteihez fejlesztettek ki.

Éles esze úgy vágott, mint a borotva, amikor kitalálta, hogy: Non sunt multiplicanda entia praeter necessitatem. Talán jobban érthető így: Frustra fit per plura quod potest fieri per pauciora. Neeem? Akkor próbáljuk egy újabb változatban: Pluralitas non est ponenda sine necessitate. Már világos, ugye? Ha most sem, sebaj - nézzük, kik és hogyan használják, értelmezik:

• A filozófus. Ateista válaszok a hívők tipikus kérdéseire - Occam borotvája. Ne szaporítsd szükségtelenül az entitásokat. Tehát: ha valamit meg tudsz magyarázni egy bizonyos entitás létezésének feltételezése nélkül, akkor tedd azt. Mindig a legegyszerűbb megoldást kell választani.
• A vegyész. Sejtelem és Ockham borotvája. Hiábavaló többhöz folyamodnunk, amikor kevesebbel is megtehetjük ugyanazt.
• A csillagász. Hale személyes nyilatkozata az UFÓkról. Ha egy jelenségre több lehetséges magyarázat létezik, mindig a legegyszerűbbet kell választani, amely az összes megfigyelt tényről számot ad.
• A fizikus. What is Occam's razor? Keep it simple, stupid. (Ne bonyolítsd el, te hülye! ford. CsA) Az egyszerűség elve egy heurisztika, egy ökölszabály, de sokan a fizika egy axiómájának tekintik. Nem az. Egész jól működik a filozófiában és a részecskefizikában, néha a kozmológiában vagy a pszichológiában is, ahol a dolgok várakozáson felül elbonyolódhatnak. De itt már talán egy Hamlet idézet többet ér, mint Occam borotvája: "There are more things in heaven and earth, Horatio, than are dreamt of in your philosophy." (Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes. ford. Arany J.)
• Az informatikus. Hogyan működik a tudomány? A tudományos problémák megoldásánál az Occam borotvája nevű elvet használják. Az elv a konkurrens elméletek közül azt fogadja el, amely kevesebb előfeltételezést igényel.
• A mesterséges intelligencia kutató. Occam - Eine planungsbasierte Informations-Beschaffungsmaschine A gépesített cselekvéstervezés folyamatában alkalmazzák az elvet, annak érdekében, hogy a különféle információs forrásokból adatgyűjtéssel a legegyszerűbb és legolcsóbban végrehajtható tervhez jussanak. Az internetes metakeresők programjainak alapjaiban ugyancsak felbukkan az Occam elv és a belőle kifejlesztett algoritmus.
• Az Encyclopedia Britannica. Ockham's razor. Law of economy or Law of parsimony (a takarékosság vagy zsugoriság törvénye).

OK, már érthető. Szóval Occam borotvájával le lehet nyisszantani a gondolkodásból a fölösleget, a terjengősséget. Be is fejezem.

És ismét egy félrefordítás (Leiter Jakab után), az Ockham-féle borotva, ahol az elvek márkanevekké változnak: http://leiterjakab.blog.hu/2011/08/29/az_occam_fele_borotva

Volt ilyen címmel Dr House rész és Eurékában is használták az elvet, további előfordulásai (film, sorozat, műalkotás, formáció, stb.) kerestetnek!

Film: Kapcsolat (Contact) című sci-fi.

occam.jpg

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Labor Day Weekend 1981

(nolaghere828971, 2021.09.21 21:48)

At the beach, if you drove to the end of the rode and walked about a quarter of a mile through the dunes, it was an unofficial nude beach. No one bothered you out there and the park rangers didn’t say anything if there were no complaints and there usually never was. We got a case of beer and gave Bob and Marcia a call to see if they wanted to go with us.Marcia said they were tied up for a bit but would meet us out there. Bob knew the nude beach was out there, but Marcia didn’t and Bob wasn’t going to tell her.When they arrive at the beach, Laney and I had already set up our spot and...
https://nolaghere828971.weebly.com/

exegreeNeaniug rpxnl

(JamesSof, 2021.09.21 21:47)

hydroxychloroquine where to buy hydroxychloroquine buy online

Her Guardian Angel

(liffix4914224, 2021.09.21 19:40)

She gasped as hepulled his cock all the way out of her, and immediately feltits loss. He spun her around roughly, setting her on allfours, then, without mercy, stuck his cock back into hersteamy hole. She came instantly. Cum was running down her thighs like hot, melted butter.Her body was clammy with sweat. She was definitely making upfor all those lost years. Eyes slited, face contorted, she tried to call Hubert.Her mouth gaped as she tried to talk, to scream, but nothingcame out. "I'm right here, my dear." her Guardian Angel said, hisface inches away from...
https://liffix4914224.weebly.com/

exegreeNeaniug lpvop

(DiedraVex, 2021.09.21 19:36)

hydroxychloroquine sulfate 200mg hydroxychloroquine generic

exegreeNeaniug xmlte

(CarlosBlems, 2021.09.21 18:55)

hydroxychloroquine malaria hydroxychloroquine covid 19

My Lovely Virgin Venus Lucy Pt. 02

(ffdyr4880784, 2021.09.21 17:43)

Jane's Flat, She was standing there waiting for me with her mobile in her hand. It took me about an hour to cover that small distance.I pleaded with another excuse that my parents are here and I have told them that I have met you and they have sent me to invite you personally to visit them for meeting them tomorrow morning. Ms. Jane scolded me for being a voyeur. I again pleaded that I went there to check if you were still awake or have retired. I never wanted to disturb them in case you have retired for the day.I fell on my knees and said 'Ms. Jane, I love Ms. Lucy very much and will do...
https://ffdyr4880784.weebly.com/

exegreeNeaniug gpugn

(Manuelthava, 2021.09.21 17:00)

azithromycin tablets buy azithromycin online

My Lovely Virgin Venus Lucy Pt. 02

(ffdyr4880784, 2021.09.21 15:57)

Jane's Flat, She was standing there waiting for me with her mobile in her hand. It took me about an hour to cover that small distance.I pleaded with another excuse that my parents are here and I have told them that I have met you and they have sent me to invite you personally to visit them for meeting them tomorrow morning. Ms. Jane scolded me for being a voyeur. I again pleaded that I went there to check if you were still awake or have retired. I never wanted to disturb them in case you have retired for the day.I fell on my knees and said 'Ms. Jane, I love Ms. Lucy very much and will do...
https://ffdyr4880784.weebly.com/

exegreeNeaniug wbwmu

(DiedraVex, 2021.09.21 14:38)

hydroxychloroquine 200 mg tablet hydroxychloroquine and zinc

exegreeNeaniug zoley

(CarlosBlems, 2021.09.21 13:59)

hydroxychloroquine sulfate 200mg hydroxychloroquine sulfate tablets

Elizabeth and her master, pt. 2

(minit346052, 2021.09.21 13:52)

He had left me tied upright along a public highway, to a high standing tree. With a bag of toys in hand, he moved behind me. Very quickly I could feel him roughly tying a blindfold across my eyes. My world became focused on three things; my aching sex, the darkness, and pleasing my master.I could hear master circling in front of me. He traced his finger around my stomach, and suddenly he pulled off my nipple clamps, one at a time. My gag stopped me from screaming. To add to my humiliation I could hear a car loudly honking its horn as it drove nearer; then the car stopped, and the engine...
https://minit346052.weebly.com/

exegreeNeaniug nwtff

(AshleyFek, 2021.09.21 12:57)

hydroxychloroquine pills hydroxychloroquine coronavirus

exegreeNeaniug mkkuj

(SharylReurb, 2021.09.21 12:55)

hydroxychloroquine where to buy hydroxychloroquine and zinc

Vimal made Vaishali a woman

(stay6980869, 2021.09.21 11:48)

Her flawless skin felt smooth and silky to his touch, though considerably hotter.He slipped his hand under the night dress and gently caressed her ass. As their lips and tongues continued their onslaught, his hands were running up and down her smooth back and her sensuous ass cheeks. He gently squeezed her ass with his hands and Vaishali responded by kissing him even more aggressively. Vimal trailed his fingers further down her ass crack and found her very wet panty-covered pussy and gently ran his finger over it. Enjoying the wetness on his finger, he rubbed her pussy and pressed on her...
https://stay6980869.weebly.com/

exegreeNeaniug qlzzm

(Robertlox, 2021.09.21 10:41)

azithromycin online [url=https://azithromaxozz.com/# ]buy zithromax cart [/url]

exegreeNeaniug tqtgr

(RichardJax, 2021.09.21 09:56)

buy azithromycin online azithromycin tablets  [url=https://azithromaxozz.com/# ]buy azithromycin cart [/url]

To My Slave

(euphi3455838, 2021.09.21 09:51)

Since meeting you I have used your body as my toy, the ability to do with it as I wish has brought a whole new light to my life. To know your devotion as I take you beyond your limits proves to me your insatiable appetite to gratify my needs. Laying contently at my feet I gaze upon your elegance. Your cock still firm and glistening from the indulgence you showed to my demanding pussy.Even now I can vividly remember the first night I made you mine. The deserted beach our playground, a full moon hung in the sky, warm mist from the sea drifted through the air. A mystical concerto was...
https://euphi3455838.weebly.com/

exegreeNeaniug dftep

(ThomasJanda, 2021.09.21 09:47)

buy zithromax cart zithromax online

exegreeNeaniug fuosr

(DiedraVex, 2021.09.21 09:39)

hydroxychloroquine buy hydroxychloroquine

exegreeNeaniug synto

(CarlosBlems, 2021.09.21 09:03)

trump hydroxychloroquine ncov chloroquine

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94

Következő »