Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ockham borotvája

2012.06.06

 

 

 

 

Az oldalt itt találod

https://mondogatjuk.wordpress.com/mondogatjuk/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

tumblr_l9xaz7qwhq1qawlupo1_5001.jpg

 

Ockham borotvája

Ez egy olyan filozófiai elv, amit nem is Ockham talált ki, és nem is kell hozzá igazi borotva. Akkor szoktuk használni, amikor két történés közül kell kiválasztanunk a leginkább lehetségest. Az elvet szinte minden olyan területen alkalmazzák, ahol ”dönteni kell” de nincs mi alapján. Ennél persze sokkal bonyolultabb a történet…

 

Ockham

guillermo-de-ockham.jpgWilliam Ockham 1300 körül élt, és a világmindenség nagy kérdéseire próbált logikus válaszokat találni. Nem keltett ez akkoriban nagyobb feltűnést a filozófusok között, inkább az okozhatott gondot, amikor teológiai kérdésekre is kivetette az általa alkalmazott elveket. Miután az egyházból kiközösítették, IV Lajostól kért menedéket, továbbiakban politikáról és teológiáról írt.

 

Az elv

Két fő elvet tulajdonítanak neki, az egyik a mindenhatóság elve, a másik a gazdaságossági elv, ez utóbbi lenne a borotvához kapcsolodó.

 

De miért borotva?

"Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket!" Állítólag így fogalmazott Ockham, mikor a gazdaságossági elvet bizonygatta. Maga az elv már létezett, Ockham csak felhasználta azt, de annyiszor és olyan sok formában, hogy idővel az ő nevéhez kötődött. A borotva, lehetne olló, vagy radír, vagy bármi ami kivonja a létezésből a szükségtelen feltételezéseket.

 

Mert mi az a gazdaságossági elv?

ockham-s-razor.gifErről bezzeg olvashatunk oldalakon át, különböző tudományos, néha egészen elvont témakörökben, és számtalan példával magyarázva, ameddig a végén a megértésből eljuthatunk, a mégsem egészen érthető, sőt igencsak ellenmondásos, aztán nagyon zavaros és egészen érthetetlen állapotig is.

Ocham borotvája, a gazdaságossági elv, a szükségtelen többlet elve, a logikai borotva, a takarékosság elve, a tömörség elve elnevezéseivel is ugyan azt a tételt fogalmazza meg:  A sokaság szükségtelenül nem tételezendő! Tehát ha egy tény, két különböző, de logikus további tényezőkre vezethető vissza, akkor azt kell választanunk, amiben kevesebb plusz feltételezés szükséges a magyarázathoz. Aki nem hiszi, járjon utána:

http://mek.oszk.hu/05200/05243/05243.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Occam_borotv%C3%A1ja

http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/occam.php

http://ertem.hu/occam-borotvaja/

http://forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?p=39881

 

http://www.agent.ai/main.php/www.../img/main.php?folderID=166&articleID=2149&ctag=&ii

 

Érdekességek

A jó tétel minden időben, és minden helyzetben alkalmazható, így olyan témakörökben is találkozhatunk vele, amiről a 14. században még nem sokat tudhattak az emberek.

http://www.csatolna.hu/hu/erdekes/CsA/erdekes2125.htm

 

William of Ockham

vagy más írásmóddal Occam (1285?-1349) egy angol ferencesrendi barát volt, a 14. századi skolasztikus teológia és filozófia jeles képviselője. Nevéhez fűződik a híres elv, amit Occam borotvájaként említenek és alkalmaznak még ma is a különféle tudományok művelői. Nevét utca és penzió őrzi Münchenben, ahol öregkorában élt. De viseli egy programnyelv is, amelyet sokprocesszoros rendszerek párhuzamos műveleteihez fejlesztettek ki.

Éles esze úgy vágott, mint a borotva, amikor kitalálta, hogy: Non sunt multiplicanda entia praeter necessitatem. Talán jobban érthető így: Frustra fit per plura quod potest fieri per pauciora. Neeem? Akkor próbáljuk egy újabb változatban: Pluralitas non est ponenda sine necessitate. Már világos, ugye? Ha most sem, sebaj - nézzük, kik és hogyan használják, értelmezik:

  • A filozófus. Ateista válaszok a hívők tipikus kérdéseire - Occam borotvája. Ne szaporítsd szükségtelenül az entitásokat. Tehát: ha valamit meg tudsz magyarázni egy bizonyos entitás létezésének feltételezése nélkül, akkor tedd azt. Mindig a legegyszerűbb megoldást kell választani.
  • A vegyész. Sejtelem és Ockham borotvája. Hiábavaló többhöz folyamodnunk, amikor kevesebbel is megtehetjük ugyanazt.
  • A csillagász. Hale személyes nyilatkozata az UFÓkról. Ha egy jelenségre több lehetséges magyarázat létezik, mindig a legegyszerűbbet kell választani, amely az összes megfigyelt tényről számot ad.
  • A fizikus. What is Occam's razor? Keep it simple, stupid. (Ne bonyolítsd el, te hülye! ford. CsA) Az egyszerűség elve egy heurisztika, egy ökölszabály, de sokan a fizika egy axiómájának tekintik. Nem az. Egész jól működik a filozófiában és a részecskefizikában, néha a kozmológiában vagy a pszichológiában is, ahol a dolgok várakozáson felül elbonyolódhatnak. De itt már talán egy Hamlet idézet többet ér, mint Occam borotvája: "There are more things in heaven and earth, Horatio, than are dreamt of in your philosophy." (Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes. ford. Arany J.)
  • Az informatikus. Hogyan működik a tudomány? A tudományos problémák megoldásánál az Occam borotvája nevű elvet használják. Az elv a konkurrens elméletek közül azt fogadja el, amely kevesebb előfeltételezést igényel.
  • A mesterséges intelligencia kutató. Occam - Eine planungsbasierte Informations-Beschaffungsmaschine A gépesített cselekvéstervezés folyamatában alkalmazzák az elvet, annak érdekében, hogy a különféle információs forrásokból adatgyűjtéssel a legegyszerűbb és legolcsóbban végrehajtható tervhez jussanak. Az internetes metakeresők programjainak alapjaiban ugyancsak felbukkan az Occam elv és a belőle kifejlesztett algoritmus.
  • Az Encyclopedia Britannica. Ockham's razor. Law of economy or Law of parsimony (a takarékosság vagy zsugoriság törvénye).

OK, már érthető. Szóval Occam borotvájával le lehet nyisszantani a gondolkodásból a fölösleget, a terjengősséget. Be is fejezem.

És ismét egy félrefordítás (Leiter Jakab után), az Ockham-féle borotva, ahol az elvek márkanevekké változnak: http://leiterjakab.blog.hu/2011/08/29/az_occam_fele_borotva

 

 

Volt ilyen címmel Dr House rész és Eurékában is használták az elvet, további előfordulásai (film, sorozat, műalkotás, formáció, stb.) kerestetnek!

Film: Kapcsolat (Contact) című sci-fi.
 

 

occam.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

sjzjxtntesva

(hlrqsbzo, 2021.02.19 01:45)

buying cialis online safely https://gencialisteg.com/# - cialis discount
cialis without prescription
cialis over the counter at walmart [url=https://gencialisteg.com/]order cialis tablets[/url] cialis coupons

Buy Cialis Online Canada - hjyvimuxsp

(ktaletfrtv, 2021.02.19 00:33)

acquista viagra generico online viagra cheap prices [url=https://lemviagraon.com/]order viagra 25mg[/url] viagra made by pfizer generico do viagra quanto custa

Videos liees a des Boules de billard par l'anus

(VirgilNaw, 2021.02.18 18:28)

Pipe Brunette De 18 Ans Filles-Sexe Cul Par Petit Cul, Amateur De Faire Pipe, Anal, Fait Maison, Amateur [url=https://gazpromtransgazkazan.ru/forum/fr/africa/28.html]naviguez ici[/url].

производство электромонтажного оборудования

(Williamter, 2021.02.18 15:37)

производство электромонтажного оборудования. В Санкт-Петербурге. Оюбые материалы, размеры, быстрота, качество

[url=http://astra-electric.ru/product/shveller-perforirovannyj-shp-60kh35-k235/]швеллер перфорированный 60х35[/url]
[url=http://astra-electric.ru/product/shveller-perforirovannyj-shp-60kh35-k235/]швеллер перфорированный длиной 2 000 мм шп 60х35[/url]
[url=http://astra-electric.ru/product/profil-z-obraznyj-zp-45kh25/]профиль zп 45х25 у1[/url]
[url=http://astra-electric.ru/product/kabelnyj-kanal-metallicheskij-ocinkovannyj-kkmo-minikorob/]кабель канал металлический ккмо[/url]
[url=http://astra-electric.ru/]гэм изделия[/url]

[url=http://cary-star.ru/]стоимость мейн куна[/url]
[url=http://cary-star.ru/product-category/maine-coon-kittens/]мейн кун цена москва[/url]
[url=http://cary-star.ru/]питомник кошек мейн кун[/url]
[url=http://cary-star.ru/o-nas/image-31/]питомник мейн кун россия[/url]
[url=http://cary-star.ru/]купить мейн куна в москве и московской[/url]
[url=http://cary-star.ru/]мейн кун купить в красноярске[/url]
[url=http://cary-star.ru/2020/06/14/%D1%85%D0%BE%D1%87%D1%83-%D0%B7%D0%B0%D0%B2%D0%B5%D1%81%D1%82%D0%B8-%D0%BC%D0%B5%D0%B9%D0%BD-%D0%BA%D1%83%D0%BD%D0%B0/]породы крупных кошек[/url]
[url=http://cary-star.ru/]мейн кун москва[/url]
[url=http://cary-star.ru/]купить корм для мейн куна[/url]
[url=http://cary-star.ru/]фото кошек мейн кун[/url]

http://redbombersessen07.klack.org/guestbook.html
http://en.spheros.electron.ua/news/206.htm
http://www.erectiesite.nl/shop/penis-xl.html
http://eseli.klack.org/guestbook.html
http://liny.klack.org/guestbook.html
http://technospec.ru/products/manzheta-584-90-82#comment_1296
https://harcmuveszek.eoldal.hu/cikkek/videok.html#block-comments
https://tvsplav.ru/catalog/plastinyi-frezernyie/tncn-tngn-01131/?c=12454
http://forum.wyrobynaturalne.eu/member.php?action=profile&uid=260201
http://onkelz.klack.org/guestbook.html
http://problemhunde.klack.org/guestbook.html
http://lapatul.com/products/antilopa-krossovki-617-6210-26-31#comment_136275
http://dado.klack.org/guestbook.html
http://agitator.klack.org/guestbook.html
http://xn--l1adgmc.xn--80aaj9acefbw3e.xn--p1ai/members/7539-AlbertIneno

http://gurki.klack.org/guestbook.html
http://drucklogistig.klack.org/guestbook.html
http://villaksen.com/profile.php?lookup=100957
http://stockelettrico.it/blogs/Multiprese-da-Tavolo/
http://stageraw.com/2016/11/01/getting-inside-actors-studio/#comment-27055
http://en.spheros.electron.ua/news/206.htm
http://erdmaennchensfreundin.klack.org/guestbook.html
http://wavetrip.klack.org/guestbook.html
http://selfishneedycreatures.webs.com/apps/guestbook/
http://dacamphatab.klack.org/guestbook.html
http://cieditipa.klack.org/guestbook.html
http://www.robbieforever.eoldal.hu/fenykepek/robbiegirl-__/Robbiegirl/
http://rastiadiathread.klack.org/guestbook.html
http://xiangnian102.mex.tl/
http://paladinscounter.com/users/RonaldDaG


https://vk.com/market-87184425

Generic Viagra Xm Radio - fviivjysfy

(staletkkbq, 2021.02.18 10:30)

where to buy viagra for women viagra online san marino [url=https://ineviagraph.com/#]order generic viagra online[/url] when does viagra become generic comprare viagra online in contrassegno

Доставка алкоголя Новосибирск

(Normanshulp, 2021.02.18 03:24)

<a href="https://dostavkaalcogolya-novosibirsk.ru/">Доставка алкоголя Новосибирск</a>
Доставка алкоголя Новосибирск https://dostavkaalcogolya-novosibirsk.ru/ Доставка алкоголя Новосибирск Доставка алкоголя Новосибирск

https://dostavkaalcogolyavsanktpeterburge.online Доставка алкоголя Санктпетербург Доставка алкоголя Санкт-Петербург

Доставка алкоголя Новосибирск <a href="https://alconsk239.ru/">Д Доставка алкоголя Новосибирск https://alconsk239.ru/ Доставка алкоголя Новосибирск

Cialis Sinus Congestion - griqtbyuki

(ctaletvtrq, 2021.02.17 21:32)

canadian rx cialis ordering cialis online in australia [url=https://arcialismacy.com/]buy cialis online canada[/url] cialis prescriptions online generic cialis online us

mrvosdotmgra

(ycgpylui, 2021.02.17 21:00)

buy viagra 100mg https://genviagaraget.com/# - viagra for sale
buy generic viagra
generic viagra without a doctor prescription [url=https://genviagaraget.com/#]best canadian pharmacy[/url] generic viagra from us pharmacy

Online Viagra Usa - gcauveeiff

(ptaletdnig, 2021.02.17 08:13)

liquid viagra shot generic viagra 100mg exporters [url=https://lemviagraon.com/]generic viagra cialis[/url] viagra online bestellen strafbar can you take viagra and cialis together

Buy 200 Mg Cialis - baoxdnmggs

(qtaletwtww, 2021.02.16 18:40)

viagra generico in farmacie italiane generico viagra prezzo [url=https://viagraconntu.com/]viagra men[/url] does viagra increase erection size what is the closest thing to viagra

Generic Viagra When - efzkwcmkrm

(xtaletwswk, 2021.02.16 05:19)

cialis toronto buy cialis jelly [url=https://aidcialishe.com/#]cialis discount[/url] how often should you take cialis long term cialis side effects

ничего особенного

(MorrisWrill, 2021.02.15 18:02)

Довольно интересно
_________________
[URL=https://realmoneygames.xyz/online-casino-baccarat-tricks/]Online casino baccarat tricks[/URL]

Free Shipping Viagra - ylpdgxwmaj

(ntaletplxr, 2021.02.15 16:10)

how to use viagra safely viagra generic vs pfizer [url=https://ineviagraph.com/]cheapest place to buy viagra[/url] average age of viagra users can diabetics use viagra

дми 7

(HenryZiz, 2021.02.15 05:18)

Коммерческое предложение
Приглашаем Ваше предприятие к взаимовыгодному сотрудничеству в сфере производства и поставок тугоплавких металлов и изделий из них.
Основные направления деятельности нашего предприятия:
- продажа тугоплавких металлов (молибдена, вольфрама, никеля, тантала, ниобия, титана, циркония);
- поставка порошков, концентратов, катализаторов, карбидов и оксидов на основе тугоплавких металлов;
- поставка изделий производственно-технического назначения (пруток, лист, проволока, сетка, тигли, квадрат, экран, нагреватель, штабик, фольга, контакты, втулка, опора, поддоны, затравкодержатели, формообразователи, диски, провод, обруч, электрод, детали, пластина, полоса, рифлёная пластина, лодочка, блины, бруски, чаши, диски, труба) из тугоплавких металлов. Любые типоразмеры, изготовление по чертежам и спецификациям заказчика:
- поставка изделий из сплавов:
[url=https://redmetsplav.ru/store/nikel1/rossiyskie_materialy/nikelevye_splavy/39n_-_gost_10994-74_1/]39н[/url]

Cheap Cialis Canada - dllrvlsmul

(xtaletozww, 2021.02.14 13:40)

legal viagra online can viagra hurt you [url=https://lemviagraon.com/]pfizer viagra[/url] order viagra online with paypal buy viagra online uk paypal

Viagra Time - xbbqgyrdci

(utaletkqtw, 2021.02.14 00:16)

viagra vs cialis vs levitra pfizer viagra generico prezzo [url=https://simviagrapl.com/]generic viagra without prescription[/url] herb viagra for sale best place to get viagra online

Safest Place To Order Viagra Online - qrmcujzoyo

(ataletapqd, 2021.02.13 06:36)

once a day cialis cost safe cialis order [url=https://arcialismacy.com/]cialis coupon walgreens[/url] comparison viagra cialis levitra samples of cialis

Hello world

(MesCaf, 2021.02.11 19:47)

:)[url=http://industrial-wood.ru/]:)[/url]:)

oezrhhemxbzd

(obkzhenn, 2021.02.11 08:00)

cialis without a prescription https://recialisdo.com/ - cialis over the counter
cialis without a prescription
cialis 20mg [url=https://recialisdo.com/]cialis professional[/url] buy cialis cheap

петропавловск адвокат

(Jamescak, 2021.02.09 18:07)

адвокат куйбышево
[url=https://www.056.ua/ads/832987]адвокат запорожье отзывы[/url]


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78

Következő »