Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ockham borotvája

2012.06.06

 

 

 

 

Az oldalt itt találod

https://mondogatjuk.wordpress.com/mondogatjuk/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

tumblr_l9xaz7qwhq1qawlupo1_5001.jpg

 

Ockham borotvája

Ez egy olyan filozófiai elv, amit nem is Ockham talált ki, és nem is kell hozzá igazi borotva. Akkor szoktuk használni, amikor két történés közül kell kiválasztanunk a leginkább lehetségest. Az elvet szinte minden olyan területen alkalmazzák, ahol ”dönteni kell” de nincs mi alapján. Ennél persze sokkal bonyolultabb a történet…

 

Ockham

guillermo-de-ockham.jpgWilliam Ockham 1300 körül élt, és a világmindenség nagy kérdéseire próbált logikus válaszokat találni. Nem keltett ez akkoriban nagyobb feltűnést a filozófusok között, inkább az okozhatott gondot, amikor teológiai kérdésekre is kivetette az általa alkalmazott elveket. Miután az egyházból kiközösítették, IV Lajostól kért menedéket, továbbiakban politikáról és teológiáról írt.

 

Az elv

Két fő elvet tulajdonítanak neki, az egyik a mindenhatóság elve, a másik a gazdaságossági elv, ez utóbbi lenne a borotvához kapcsolodó.

 

De miért borotva?

"Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket!" Állítólag így fogalmazott Ockham, mikor a gazdaságossági elvet bizonygatta. Maga az elv már létezett, Ockham csak felhasználta azt, de annyiszor és olyan sok formában, hogy idővel az ő nevéhez kötődött. A borotva, lehetne olló, vagy radír, vagy bármi ami kivonja a létezésből a szükségtelen feltételezéseket.

 

Mert mi az a gazdaságossági elv?

ockham-s-razor.gifErről bezzeg olvashatunk oldalakon át, különböző tudományos, néha egészen elvont témakörökben, és számtalan példával magyarázva, ameddig a végén a megértésből eljuthatunk, a mégsem egészen érthető, sőt igencsak ellenmondásos, aztán nagyon zavaros és egészen érthetetlen állapotig is.

Ocham borotvája, a gazdaságossági elv, a szükségtelen többlet elve, a logikai borotva, a takarékosság elve, a tömörség elve elnevezéseivel is ugyan azt a tételt fogalmazza meg:  A sokaság szükségtelenül nem tételezendő! Tehát ha egy tény, két különböző, de logikus további tényezőkre vezethető vissza, akkor azt kell választanunk, amiben kevesebb plusz feltételezés szükséges a magyarázathoz. Aki nem hiszi, járjon utána:

http://mek.oszk.hu/05200/05243/05243.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Occam_borotv%C3%A1ja

http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/occam.php

http://ertem.hu/occam-borotvaja/

http://forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?p=39881

 

http://www.agent.ai/main.php/www.../img/main.php?folderID=166&articleID=2149&ctag=&ii

 

Érdekességek

A jó tétel minden időben, és minden helyzetben alkalmazható, így olyan témakörökben is találkozhatunk vele, amiről a 14. században még nem sokat tudhattak az emberek.

http://www.csatolna.hu/hu/erdekes/CsA/erdekes2125.htm

 

William of Ockham

vagy más írásmóddal Occam (1285?-1349) egy angol ferencesrendi barát volt, a 14. századi skolasztikus teológia és filozófia jeles képviselője. Nevéhez fűződik a híres elv, amit Occam borotvájaként említenek és alkalmaznak még ma is a különféle tudományok művelői. Nevét utca és penzió őrzi Münchenben, ahol öregkorában élt. De viseli egy programnyelv is, amelyet sokprocesszoros rendszerek párhuzamos műveleteihez fejlesztettek ki.

Éles esze úgy vágott, mint a borotva, amikor kitalálta, hogy: Non sunt multiplicanda entia praeter necessitatem. Talán jobban érthető így: Frustra fit per plura quod potest fieri per pauciora. Neeem? Akkor próbáljuk egy újabb változatban: Pluralitas non est ponenda sine necessitate. Már világos, ugye? Ha most sem, sebaj - nézzük, kik és hogyan használják, értelmezik:

  • A filozófus. Ateista válaszok a hívők tipikus kérdéseire - Occam borotvája. Ne szaporítsd szükségtelenül az entitásokat. Tehát: ha valamit meg tudsz magyarázni egy bizonyos entitás létezésének feltételezése nélkül, akkor tedd azt. Mindig a legegyszerűbb megoldást kell választani.
  • A vegyész. Sejtelem és Ockham borotvája. Hiábavaló többhöz folyamodnunk, amikor kevesebbel is megtehetjük ugyanazt.
  • A csillagász. Hale személyes nyilatkozata az UFÓkról. Ha egy jelenségre több lehetséges magyarázat létezik, mindig a legegyszerűbbet kell választani, amely az összes megfigyelt tényről számot ad.
  • A fizikus. What is Occam's razor? Keep it simple, stupid. (Ne bonyolítsd el, te hülye! ford. CsA) Az egyszerűség elve egy heurisztika, egy ökölszabály, de sokan a fizika egy axiómájának tekintik. Nem az. Egész jól működik a filozófiában és a részecskefizikában, néha a kozmológiában vagy a pszichológiában is, ahol a dolgok várakozáson felül elbonyolódhatnak. De itt már talán egy Hamlet idézet többet ér, mint Occam borotvája: "There are more things in heaven and earth, Horatio, than are dreamt of in your philosophy." (Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes. ford. Arany J.)
  • Az informatikus. Hogyan működik a tudomány? A tudományos problémák megoldásánál az Occam borotvája nevű elvet használják. Az elv a konkurrens elméletek közül azt fogadja el, amely kevesebb előfeltételezést igényel.
  • A mesterséges intelligencia kutató. Occam - Eine planungsbasierte Informations-Beschaffungsmaschine A gépesített cselekvéstervezés folyamatában alkalmazzák az elvet, annak érdekében, hogy a különféle információs forrásokból adatgyűjtéssel a legegyszerűbb és legolcsóbban végrehajtható tervhez jussanak. Az internetes metakeresők programjainak alapjaiban ugyancsak felbukkan az Occam elv és a belőle kifejlesztett algoritmus.
  • Az Encyclopedia Britannica. Ockham's razor. Law of economy or Law of parsimony (a takarékosság vagy zsugoriság törvénye).

OK, már érthető. Szóval Occam borotvájával le lehet nyisszantani a gondolkodásból a fölösleget, a terjengősséget. Be is fejezem.

És ismét egy félrefordítás (Leiter Jakab után), az Ockham-féle borotva, ahol az elvek márkanevekké változnak: http://leiterjakab.blog.hu/2011/08/29/az_occam_fele_borotva

 

 

Volt ilyen címmel Dr House rész és Eurékában is használták az elvet, további előfordulásai (film, sorozat, műalkotás, formáció, stb.) kerestetnek!

Film: Kapcsolat (Contact) című sci-fi.
 

 

occam.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

exegreeNeaniug ecgqw

(Orieftgrize, 2021.07.15 16:52)

help with writing a paper my homework <a href="https://turboessaywriter.com/ ">buy dissertation </a> essay generator https://turboessaywriter.com/

exegreeNeaniug fpowb

(Gewchattavema, 2021.07.15 16:37)

buy dissertation paper write my essay for me <a href=" https://myinstantessaywriters.com/ ">samedayessay </a> college essay writing services [url=https://myinstantessaywriters.com/ ]essay writer online [/url]

Casino queen rv park east st louis il $12M вћё Casino Queen RV Park []. We camped at Casino Queen

(Davidbub, 2021.07.15 16:21)

Tri-Bond Play slots online for real money in usa machine 0 Online penny slots USA . 5 rows В· Dec 12, В· There
[url=http://blog.tipntag.com/the-weekender-top-5-gyms-to-get-lean-mean-in-2016/?unapproved=128843&moderation-hash=40047173ae8e49e0ce586751db2fbef9#comment-128843]2400:00:00 Ruby slots casino no deposit bonus codes 2019 РІС› Ruby Slots Casino $25 No Deposit (). rows [/url]
Flavors Slotland no deposit bonus codes for existing players вЉ• Slotland Casino $15 no deposit bonus
[url=https://251901.net/biyoujisyo/p5171784/comment-page-50/#comment-1680185]Free online casino games no download no registration 777spinslot com в€Ћ Free bonus slots with no registration [/url]

http://jayministries.com/about/?unapproved=50801&moderation-hash=7ddfb88437c59b9e7243eabd2b6c7566#comment-50801
http://citationlinks.com/uncategorized/hello-world/?unapproved=67818&moderation-hash=442255c3528336db9ed36a425d6735ec#comment-67818
http://www.dellacation.com/anatomy-of-honorable-character/?unapproved=91446&moderation-hash=641045e84c6f8827a94bd3873d4df208#comment-91446
http://shirohige.com/install-bodnar-usb-conversion-pcb-for-fanatec-steering-wheels/?unapproved=69004&moderation-hash=38e6784d5fa56636ede18ca93cf9e710#comment-69004
http://365waystolive.com/uncategorized/hello-world/?unapproved=83111&moderation-hash=9bde686cd06b71c88b17ecdd975c30af#comment-83111
http://joefury13.com/uncategorized/personal-events/?unapproved=108785&moderation-hash=17570d1b9113ea42071ea01d3a2d94da#comment-108785


https://gotpicks.com/users/DavidBredo/
http://fennarioforums.x10host.com/forum/member.php?action=profile&uid=2844
http://yangouwang.com/home.php?mod=space&uid=42179
http://bbs.kedacom.com/home.php?mod=space&uid=892770
http://flah.cn/home.php?mod=space&uid=17311

[url=https://verdienstmitinvestitionenmitentnahme.blogspot.com/2021/06/online-poker-geld-verdienen-erfahrungen.html]https://verdienstmitinvestitionenmitentnahme.blogspot.com/2021/06/online-poker-geld-verdienen-erfahrungen.html[/url]
[url=https://verdienstmitinvestitionenmitentnahme.blogspot.com/2021/07/online-poker-geld-verdienen-forum.html]https://verdienstmitinvestitionenmitentnahme.blogspot.com/2021/07/online-poker-geld-verdienen-forum.html[/url]

[url=https://verdienstiminternetmitinvestitionen.blogspot.com/2021/07/wo-investieren-wenn-die-inflation.html]https://verdienstiminternetmitinvestitionen.blogspot.com/2021/07/wo-investieren-wenn-die-inflation.html[/url]
https://verdienstiminternetmitinvestitionen.blogspot.com/2021/07/wo-investieren-wenn-die-inflation.html

[url=https://gagnerdelargentenligne44.blogspot.com/2021/07/systeme-bitcoin-2021-bitcoin-system_9.html]https://gagnerdelargentenligne44.blogspot.com/2021/07/systeme-bitcoin-2021-bitcoin-system_9.html[/url]
https://gagnerdelargentenligne44.blogspot.com/2021/07/systeme-bitcoin-2021-bitcoin-system_9.html


LINKS - https://gamesforrealmoney.blogspot.com/

exegreeNeaniug hxoof

(Liamnadhendsmep, 2021.07.15 16:17)

research paper [url=https://essaywritingup.com/ ]help with writing an essay [/url] essay writer cheap <a href="https://essaywritingup.com/ ">buy an essay </a> college essay writing service

exegreeNeaniug refhy

(AnneltsapEmamma, 2021.07.15 15:39)

write a paper for me writing services <a href=" https://myessayfriend.com/ ">essay helper </a> online dissertation writing service [url=https://myessayfriend.com/ ]essaytyper [/url]

exegreeNeaniug xuzuq

(Orieftgrize, 2021.07.15 15:10)

https://paperwriterblk.com/ homework online [url=https://paperwriterblk.com/ ]samedayessay [/url] <a href="https://paperwriterblk.com/ ">essay rewriter </a>

exegreeNeaniug vaipc

(TepusHuthphiree, 2021.07.15 13:59)

essay writer online [url=https://essaywritingcorp.com/ ]the last hour [/url] essay format college essay writer https://essaywritingcorp.com/

exegreeNeaniug iqlvk

(Gewchattavema, 2021.07.15 13:34)

writes your essay for you [url=https://myinstantessaywriters.com/ ]homework online [/url] research paper <a href="https://myinstantessaywriters.com/ ">writing service </a> what is a dissertation

exegreeNeaniug icotj

(Liamnadhendsmep, 2021.07.15 13:14)

thesis writing help [url=https://essaywritingup.com/ ]help with writing a paper [/url] writing services <a href="https://essaywritingup.com/ ">essay help </a> easy essay writer

электронный испаритель hqd цена лучшие Ковылкино

(NeilaCems, 2021.07.14 21:17)

[url=https://hqd.wiki/]где можно купить hqd несовершеннолетним[/url]

электронная сигарета vintage оптом

https://vk.com/kupludom24

(BobbyGut, 2021.07.14 21:10)

<a href=https://vk.com/kupludom24>Продам дом Красноярск

бурение скважин на воду минск

(Antoniodpl, 2021.07.14 07:36)

Доброго времени суток дамы и господа
[url=https://euroburservice.by/]биологическая очистка сточных вод[/url]

Can I contact Administration?
I'ts important.
Thank.

Need some advice

(Robertpeala, 2021.07.14 03:25)

Does anyone use this [url=https://sjmphotography.info]gay dating site[/url]? What else can you recommend?

Brend

(KennethLials, 2021.07.13 22:11)

This is a unique place for fashionable women's clothing and accessories.
We offer our clients women's clothing, jewelry, cosmetics and health products, shoes, bags and much more.
https://fas.st/Ujfha

instant amitotic eurorma

(EdwardoTom, 2021.07.13 21:45)

best bio for men online dating free dating website template wordpress nfl player cut for dating white woman funny dating site bios what questions do online dating sites use [url=https://b5.yeasigrairjazz.site]bilaterally symmetric [/url] the introvert's guide to dating girl ive been dating dating over 50 in pune speed dating in sacramento dating a virgo man leo woman 40 year old man selfie dating sandra bellamy online dating quotes about best friends dating your ex dating sites similar to dating mobi we got married adam couple dating max williams dating site free dating sites north georgia dating a tattoo artist girl free russian international dating sites sugar a dating site

Sale

(JustinGef, 2021.07.13 02:13)

This is a unique place for fashionable women's clothing and accessories.
We offer our clients women's clothing, jewelry, cosmetics and health products, shoes, bags and much more.
https://fas.st/Ujfha

Best workshop japanese in Manhattan

(EROtreaLry, 2021.07.12 23:08)

We work in NJ. Girls Katherine :
[url=https://japanese.manhattan-massage.com]japanese massage blow job[/url]

Калибр-пробка М125?1.5

(RandelltOx, 2021.07.12 19:52)

[url=https://rosmera.ru/product/kalibr-probka-m12515]Калибр-пробка М125?1.5[/url]
[img]https://rosmera.ru/files/originals/products/412_54-800x800_70.jpg[/img]

влагомер нефти поточный удвн 1пм

(SamuelMooks, 2021.07.12 19:52)

[url=https://neftel.ru/vlagomer-nefti-udvn-1pm]влагомер нефти поточный удвн 1пм[/url]

Назначение влагомера УДВН-1ПМ:

-постоянное измерение содержания воды в потоке нефти или нефтепродуктов

-определение объемных долей воды и чистой нефти

Принцип действия основан на поглощении микроволнового излучения жидкостью



Состав влагомера УДВН-1ПМ:

1) преобразователь СВЧ

2) электронный блок



Модификации влагомеров УДВН-1ПМ:

УДВН-1ПМ (Диапазон от 0,01до 2% объемных долей воды)

УДВН-1ПМ1 (Диапазон от 0,01до 6% объемных долей воды)

УДВН-1ПМ2 (Диапазон от 0,01до 10% объемных долей воды)

УДВН-1ПМ3 (Диапазон от 0,1до 20% объемных долей воды)

УДВН-1ПМ4 (Диапазон от 0,1до 30% объемных долей воды)
[url=https://aryansworld78.webs.com/apps/guestbook/]влагомер нефти удвн 1пм[/url] a8065b1
Влагомер нефти поточный УДВН-1пм (в дальнейшем – влагомер) предназначен для измерения со- держания воды в нефти и нефтепродуктах в объемных долях в автоматическом режиме. Влагомер ис- пользуется в составе блока контроля качества нефти и нефтепродуктов, а также для контроля влагосо- держания в нефти в процессе ее подготовки. Влагомер нефти УДВН-1пм относится к электрооборудованию группы II по ГОСТ Р 51330.0-99, име- ет вид защиты “искробезопасная электрическая цепь” по ГОСТ Р 51330.10-99 и может применяться во взрывоопасных зонах помещений и наружных установок в соответствии с маркировкой взрывозащиты и требованиями ГОСТ Р 51330.13-99. Измеряемая среда - нефть и нефтепродукты, сдаваемые нефтегазодобывающими предприятиями, транспортируемые потребителям и поставляемые нефтеперерабатывающим предприятиям организация- ми нефтепроводного транспорта. Параметры измеряемой среды: содержание сернистых соединений, мас. доля, %, не более 5 содержание мехпримесей, мас. доля, % ,не более 0,1 содержание парафина, мас. доля, %, не более 26 содержание асфальтенов, об. доля, % , не более 10 содержание свободного газа, об. доля, % , не более 3 Вид климатического исполнения влагомера соответствует исполнению УХЛ4 ГОСТ 15150. Влагомер состоит из первичного измерительного СВЧ преобразователя (в дальнейшем - первичный преобразователь) и блока электронного. Первичный преобразователь соответствует требованиям ГОСТ Р 51330.0-99, ГОСТ Р 51330.10-99, имеет маркировку взрывозащиты: Первичный преобразователь IExibIIAT6X Ui : 24 В Ii : 240 мА Li : 1,0 мГн C i: 0,05 мкФ Pi : 5 Вт и может устанавливаться во взрывоопасных зонах помещений (в обогреваемом блок-боксе) и наружных установок согласно гл.7.3 ПУЭ и другим директивным документам, регламентирующим применение элек- трооборудования во взрывоопасных зонах. Блок электронный влагомера с выходными искробезопасными электрическими цепями уровня "ib" соответствует требованиям ГОСТ Р 51330.10-99

долевое инвестирование в недвижимость

(bonfuch, 2021.07.12 15:37)

[url=https://flipping-housess.com/viza-investora-v-ssha/]visa usa[/url]
Вам не нужно совершать все это в одиночку.Мы здесь, для того чтобы оказать содействие.
Компания всегда предлагает вам лично соучастие в данном деле. Флиппинг на данный момент это не просто вклад финансов, а удобный случай удвоить собственный стартовый капитал во много раз.
Перепродажа жилья - перечисленное -это бизнес затем чтобы получить успеха необходимы: смекалка, знания и составление плана .
Выкупаем предназначенные для жилья помещения и квартиры, которые за долги выставляются на продажу на аукционах.
Почему люди инвестируют данную сферу ? Одна из них, почему некоторые любят флиппинг, - это конечно шанс получения выгоды. Если собственность приобретается и ремонтируется по довольно низкой цене, а перепродается по намного более очень высокой стоимости.

[url=http://auto4life.ru/forum/url.php?http://www.youtube.com/watch?v=https://flipping-housess.com]инвестирование в недвижимость отзывы[/url]


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94

Következő »